[72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
"Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert.
S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha."
Márai Sándor |
|
Darázskirály, 1963 |
Hasonló mentalitással fogadhatta Kondor a felbukkanó művészeti irányzatok kavalkádját. Ha valami igazán megérinthette párizsi útja során, akkor az a Vadak (Fauves) csoportjából kivonult Georges Rouault képi világa. A két életmű összehasonlítása nem önkényes, a művek formai jegyeinek egybevetése is igazolhatja, de sokkal inkább az a mély szellemi rokonság, az az etikai tartás, mely mindkét művészt jellemezte. Rouault mély keresztény vallásossága, szigorú erkölcsi felfogása vezeti a vallási és társadalmi témák felé, a vesztesek felé, akiket kivet magából a gazdag és önelégült társadalom. Kondor „különböző korok motívumait és történéseit élesztette újjá sajátos áthangolásban, összekapcsolva az egyéni élményvilág mélyrétegeiből fakadó, szimbólumokká tömörülő képzetekkel". A Forradalom (1959) levert tömege, egymásra hányt figurái a Dózsa-sorozat magányos hősével vagy a Savonarola című kép elkeseredetten ágáló prédikátorával állnak rokonságban. |
//marosirozalia.gportal.hu/ |
http://community.webshots.com/user/rozmars100 |
http://www.sokoldal.hu/lap.php?azonosito=rozmars&oldal=ELXjKYwN4 |
http://www.sokoldal.hu/lap.php?azonosito=rozmars&oldal=ELXjKYwN4 |
//marosirozalia.gportal.hu/gindex.php?pg=28921927 |
//szaborobert5.gportal.hu/ |
//szabopistvan5.gportal.hu/ |
“Boldogság természetesen nincsen abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után! Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit - a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek.”
(Füves könyv) |
“Élsz, s egyszerre megrohan a kaland. Mi ez a kaland? Nem ismertél meg senkit, nem nevetett szemedbe az olcsó, boldog, vacak öröm, egyedül vagy. S mégis történik ez órákban körülötted valami. Az élet, délután négykor, egyszerre izgalmas és veszélyes. Mindenfelé jelek figyelmeztetnek, a köznapinak értelme van. Egy ajtó nyílik, mintha a végzet küldöttje nyomná le a kilincset. A napsugár szíven döf, mint az orgyilkos pengéje. Fülelsz, neszelsz. Mi ez a kaland, amely betört az álmos-ólmos létezésbe? Aztán egyszerre megérted és elsápadsz.
Megérted, hogy élsz. Ez az egyetlen kaland.” |
Teréz anya:
Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan!
Az élet szép - csodáld meg!
Az élet boldogság - ízleld!
Az élet álom - tedd valósággá!
Az élet kihívás - fogadd el!
Az élet kötelesség - teljesítsd!
Az élet játék - játszd!
Az élet vagyon - használd fel!
Az élet szeretet - add át magad!
Az élet titok - fejtsd meg!
Az élet ígéret - teljesítsd!
Az élet szomorúság - győzd le!
Az élet dal - énekeld!
Az élet küzdelem - harcold meg!
Az élet kaland - vállald!
Az élet jutalom - érdemeld ki!
Az élet élet - éljed!
|
Akit egyszer porig aláztak:
porig kell azért lehajolni,
a méltósága-vesztett sorshoz
méltóság-vesztve igazodni.
Előtted ember ráng a porban?
Megértem: belerúgni könnyebb.
Még emberibb átlépni rajta
könnyed sikkjével a közönynek.
Mentséged is van, ha lelked
bátortalan feddése rád vall:
másokért őrzött tisztaságod
nem szennyezheted más porával.
Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,
és hát derekad roppanó is,
ápolt tüdődet is belepné
a talajmenti szilikózis,
hát nem hajolsz porig, ha porból
akármi hív: kincs, ócska holmi ...
Pedig akit porig aláztak -
porig kell azért lehajolni.
(Baranyi Fere |
Tóth Árpád: Lélektől lélekig
Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.
Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.
Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.
Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.
Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?
Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjjen s messziségen át?
Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szívek!
A Szíriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?
Ó jaj barátság, és jaj szerelem!
Ó jaj az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant jeges űr lakik. |
Kosztolányi Dezső: Szeretet
Mennyi ember van,
akit szeretek.
Mennyi nő és férfi,
akit szeretek.
Rokonszenves boltileányok,
kereskedősegédek, régi és hű
cselédek, lapkihordók, csöndes,
munkás írók, kedves tanárok,
kik vesződnek a kisfiammal.
Találkozunk mi olykor-olykor,
meg-megállunk, szemünk összevillan
s én még maradnék tétovázva,
talán, hogy elmondjam ezt nekik.
Mégsem beszélek, mert csak a részeg
aggastyánok, s pulyák fecsegnek.
Ilyesmiről szólni nem ízléses.
Meg aztán nincs is időnk.
De hogyha majd meghalok egyszer
s egy csillagon meglátom őket,
átintek nekik kiabálva,
hajrázva, mint egy gimnazista:
"Lásd, téged is szerettelek."
|
Ne higgy annak, ki feléd nevet, két esküvel mondja, hogy szeret. Annak se ki könnyet ejt, mert ki könnyet ejt, könnyen felejt. Ki szemedbe néz némán, az szeret csak igazán! |
WEÖRES SÁNDOR: ÚTRAVALÓ
Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem mijük van: mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud. Tanulj meg mindenkitől tanulni.
|
Ha jó ügyet védesz, mitől is félhetsz? Mi is történhetik veled? Letepernek, megrágalmaznak kirabolnak, meggyaláznak? Vádakkal fordulnak ellened, hamisan ítélnek?
Mindez nem változtat azon, hogy az ügy, melyet védtél, jó volt, és ezért jó volt az is amit csináltál, mikor a jó ügy védelmére szegődtél. Ilyenkor ne törődj senkivel és semmivel, csak az üggyel. Az ügy igazával, mert meg kell védened. Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben. Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek. Vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak. Elvehetik életed, de nem vehetik el igazságod. Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet szolgálsz. Nincs fizetség és jutalom az ilyen perben. De nincs alku sem. Ezért soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz
/Márai Sándor/ |
Magamat kigúnyolom, ha kell, de hogy más tegye,
azt nem tűröm el.
/Rostand/ |
[72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
|