[72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
Amíg átéljük a boldogságot, nehezen érezzük meg, de ha már elmúlt és visszatekintünk, hirtelen megértjük
- olykor elcsodálkozva - milyen boldogok voltunk.
/Kazantzakisz/
|
Ha egy ember ezreket tud legyőzni a csatában, míg egy másik
le tudja győzni önmagát, bizony a másodiké a nagyobb dicsőség.
Buddha |
Ki minek gondol, az vagyok annak...
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
te vagy magad ki e jelet vonja.
s vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
rajtam látsz törvényt saját magadról.
Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.
Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.
|
“A sokarcúság ellentmondása. Az ember másokban az egyértelműséget kedveli, mégis szívesebben viseli a felismerhetetlenség százszínű ábrázatát.” (Tatiosz) |
“Az igazi áldás gyakran fájdalom, veszteség és csalódás képében jelenik meg; de ha győzzük kivárni, hamar megmutatkozik tényleges alakjában is.”
(Joseph Addison) |
“A felnőtt ember arca sohasem lehet olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve - anélkül, hogy ezt észrevenné - tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, amikor kívül, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyűlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. És ez nem csupán akkor van, ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenálhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik.”
(Müller Péter: Boldogság) |
“S mert a jellem maga az ember, hasztalan iparkodunk eltitkolni azt: jellemét éppen olyan kevéssé rejtegetheti az ember, mint ahogy testi lényét nem tudja elrejteni semmi ködsapka. Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull róluk minden jelmez, és megmutatkozik a valóság. Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet. S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet.”
(Márai Sándor: Füves könyv - Az emberi jellemről) |
Márai Sándor
“S mert a jellem maga az ember, hasztalan iparkodunk eltitkolni azt: jellemét éppen olyan kevéssé rejtegetheti az ember, mint ahogy testi lényét nem tudja elrejteni semmi ködsapka. Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt |
“A túlzott szépítkezés: rútság,
Az erőltetett kedvesség: önzés,
A hetvenkedés: félénk gyermek álruhája,
Az élet habzsolása: halálfélelem,
S a világon a legnehezebb: az egyszerűség.”
(John Heider) |
“Az ember mindig tudja az igazat, azt a másik igazságot, melyet a szerep, a jelmezek, az élet helyzetei eltakarnak.”
(Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)
|
Nap, nap után magadon viseled,
egy idő után már nem is figyeled,
de ott van Veled minden percben,
láthatatlanul, egész életedben.
Valakinek mázosan csillogó,
másnak mosolygóan sugárzó,
lehet akár marcona kinézetű,
vagy ütött-kopott, mégis derűs.
Mindannyian álarcot hordozunk,
így leplezzük valódi önmagunk.
Hogy le mered-e venni, rajtad áll,
talán félsz, alatta ki mit talál…
|
Örömöd sok legyen, bánatod semmi, segítsen az Isten bodognak lenni. Legyél mindig vidám, örülj minden szépnek, - én így kívánok Neked Boldog Új Évet |
[72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
|